SweetHome

Banánjégkrém eperlekvárral – 3 hozzávalóból

Még van néhány meleg hetünk a nyárból, ezért összedobtam egy jó kis gyümölcsös ízű jégkrémet, mielőtt az ősziesebb ízű fagyikra váltanánk. A jégkrémek a szokásos rohanás jegyében születtek, vagyis más elfoglaltságok miatt egy nagyon gyors megoldást kellett találnom valami hűsítő finomság elkészítésére. Ja, és akciós volt a banán. 😀 Vettem még mellé egy joghurtot (görög… Tovább »

Epres-tejfölös-kekszes szelet

Örömmel jelentem: sikeresen túléltük a karácsonyt! 🙂 Idén csak három helyre mentünk, ami elméletben könnyített pályának számít, viszont novemberben-decemberben úgy lemerítettük az elemeinket, hogy másfél nap konstans pihenés után is kokszik vagyunk még. Ennél többre viszont nem lesz idő, úgyhogy ez van, bepróbálkozunk még egy korán fekvés-korán kelés kombóval, ez nekem szokott segíteni. Az ilyen… Tovább »

Eton mess torta kicsit másképp + 1. blogszülinap

Egy éves lett a SweetHome blog! Úgy látszik, egy blog is tud öregedni… Reményeim szerint meg is látszik rajta ez az egy év, bár bőven van még hová fejlődni… 🙂 Sok minden történt ebben az egy évben, velem és a bloggal is. Én kezdem megtanulni, hogyan kell használni a fényképezőgépet, kisujjból megsütöm a világ legjobb… Tovább »

Eperhab ribizlivel – villámgyorsan, 3 hozzávalóból

A mai rohanós világban kulcsfontosságú, hogyan tud gazdálkodni az ember az idejével, ezért aztán mindenki bevet valamit, hogy hatékonyabban tudjon működni – akár tudatosan, akár nem. Van, aki naptárat használ, van, aki a hűtő ajtaját vagy az íróasztal környékét nyomja tele fecnikkel, van, aki telefonos alkalmazásban jegyzi fel a teendőit – de a gyökere mindnek… Tovább »

Epres brownie ricottával

­ Pihe-puha, krémesen csokis és epres brownie készült nálam a minap. Miközben az eper puhára sült a tetején, a leve egy kicsit átitatta a brownie tésztáját – garantáltan lágyan, brownie-san puha lesz a végeredmény, és az ízek is könnyen összeérnek. Az epres ricottatortánál már láttuk, hogy a ricotta és az eper mennyire szeretik egymást. Akkor a… Tovább »

Ricottatorta eperrel

Egyik kedvenc sütim a ricottatorta omlós tésztán, gyümölcs nélkül is nagyon szeretem, de az eperszezon közepén kötelező megpakolni eperrel! A zabpehely is nagy favorit – pláne most, hogy a téli súlyomból még mindig maradt fent egy-két kiló, és elég makacsul ragaszkodik hozzám, bár ezen lehet nem segít az, hogy reggelire mézeskenyeret eszek, és most vacsi… Tovább »

Eperkrémes blondie fehér csokival és bodzaszörppel

Gyönyörű szép tavaszi idő van! Süt a nap, nyílnak a virágok, és nemsoká itt az eperszezon! A boltokban már lehet kapni epret, majdnem vettem is egy keveset, de szegény eperszemek olyan sápadt képet vágtak, nincs még itt az ideje hogy szép eper teremjen… Így aztán végül a fagyasztott verzió mellett döntöttem, amiből egy nagyon finom eperkrémes… Tovább »

Emeletes epertorta

Az egész úgy kezdődött, hogy még tavaly, a 2013-as eperbefőzéskor ígértem meg, hogy ha már teszünk el eperbefőttet is, és nemcsak lekvárt, epres tortája lesz a szeptemberi születű illetőnek, ami igen ritka dolog, szeptemberben. Külön kérés volt, hogy emeletes legyen a torta, mint amilyet nekem gyerekkoromban csinált a Nagymamám, lépcsőzetesen emeletes. Nagyon emlékszem ezekre a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!